T.A. (47 éves melldaganatos nő, irodai asszisztens) „Amikor daganatot diagnosztizáltak a mellemben letargiába estem. Kilátástalannak láttam az életem. Nem érdekelt semmi, csak a családom. A kemoterápiás kezelések testileg és lelkileg is nagyon megviseltek. A hajam kihullott, nagyon szégyelltem magam, nem akartam emberek közé menni, a munkahelyemre sem jártam be. Férjemnek valaki ajánlotta, hogy forduljunk egy onkopszichológushoz, mert a kezelések mellett lelkileg tud segíteni. Nehezen szántam rá magam, de férjem és a család unszolására bejelentkeztünk és elmentünk a rendelőbe. A férjem beszélt, én hallgattam, nem bíztam már semmiben, teljesen össze voltam törve… Akkor a pszichológus a szobája falán lévő fotókra mutatott, […]